A zsúfolásig megtelt arad-belvárosi katolikus templomban március 16-án Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány elnöke által celebrált szentmise után megtartott előadása a krisztusi szeretetről szólt. Bevezetőjében elmondta: a teológiára való jelentkezését egyetlen aggodalma árnyékolta be, hogy nem lehetnek gyermekei. Ez a tudat alatti apaösztön, no meg az Erdély-szerte tapasztalt szomorú tény ötvözetéből – nagyon sok magyar gyermeket dobnak el maguktól a szüleik vagy a szegénység miatt elkallódnak, a társadalom perifériájára kerülnek –hajtott ki a gyermekotthonok létrehozásának az ötlete. Sok történetet mondott el, például azt, amikor a züllött szülők a gyermekük sanyarú sorsa miatti fájdalmuk, továbbá az Istenhez vezető út meglelése folytán megjavultak, újra összetartó, megtartó erővé vált a családi kötelék. Két évvel ezelőtt levelet kapott egy kilátástalan nyomorban élő kisleánytól, aki végső elkeseredésében így fejezte be sorait: “Pap bácsi, vigyen el engem innen, mert meghalok!” Azóta Kovács Helénke a gyermekotthon nagy családjában él, Aradra is elkísérte az atyát, szavalt is. Az egyik hallgató megkérdezte az atyát, mit érez azok iránt, akik a múlt rezsimben az apját eltették láb alól? Meghökkentő választ kapott: előbb gyűlöletet, majd bosszúvágyat. Aminek a levezetésére nincs hatékonyabb a krisztusi szeretetnél: a butaság, a rosszindulat fölött csakis szeretettel, jótettel lehet úrrá lenni. /Balta János: Bosszú, szeretettel. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 21./
